Tapolca
Tapolca (németül: Toppoltz) város Veszprém megyében, a Tapolcai járás székhelye. A település az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.
Története
A legrégibb település nyomaként az i. e. 5500–i. e. 4500 közötti Körös-Starčevo kultúrához tartozó újkőkori ház maradványait tárták fel 1987-ben a Templomudvarban. A régi téglagyár közelében egy késő vaskori temetőt a tártak fel.
A rómaiak által az 1–4. században épített 6 méter széles, kőből készült utak a város több pontján is megtalálhatóak. A romanizált lakosság 453-ig hun fennhatóság alatt élt, majd a területet 586-ig a longobárdok uralták.
Először akkor említik írásban (1182–1184), amikor III. Béla király (Csump nevű) udvari papjának adományozott egy berket Tapolca és Keszi között. A Tapolcza név magyar eredetű, magas pontot jelent (vagy szláv eredetű melegvízű forrás). II. András király 1217 körül Turul ispánnak adományozta a területet, ekkor a neve: Turultapolcza lett. Az ekkor épült kúria és román stílusú templom nyomai megmaradtak. 1346-ban ismét királyi birtok, s az egyik oklevél szerint 1347-ben Nagy Lajos király a mai Városlődön lévő karthauzi kolostor szerzeteseinek adományozta, akik egyik birtokközpontjukká fejlesztették a mezővárost. A város a veszprémi egyházmegye tizedszedési központja, vámhely és a zalai esperesség központja lett.
A karthauziak a 15. század közepén fallal és védművekkel vették körül udvarházukat. A török hadak az 1554. évi hadjáratukkal foglalták el a várost.
A 17. században, amikor a városka Padányi Biró Márton veszprémi püspök tulajdona lett, ismét kiépítették a védelmi rendszert. Ekkor a státusa: erősített püspöki-mezőváros, 7 ökrös-, 21 gyalogjobbágy és 41 szabad hajdú élt itt. Szerepet játszott a Rákóczi-szabadságharcban is.
Az 1770-ben elvégzett összeíráskor 374 mezővárosi családban 1850 személy élt. A lakosság gyorsan gyarapodott, 1802-ben már 2472 személy élt a városban, jórészt katolikusok. Mezőváros rangját 1871-ben elvesztette, ennek ellenére gyorsan fejlődött.
1891-ben megépítették a Tapolca–Sümeg, 1903-ban a Tapolca–Keszthely és 1909-ben a Tapolca–Budapest vasútvonalat, ami nagy jelentőségű volt a város polgárosodásában. Számos közintézmény települt a városba, ami járási székhely lett. 1863-ban és 1908-ban tűzvész pusztított.
A fejlődést a környéken telepített szőlőültetvények is elősegítették. Tapolcán 1925-ben a 25 nagykereskedő közül 15 a bor kereskedelmével foglalkozott. Az ipari munkások száma is növekedett a fafeldolgozásban, a szeszfőzésben és a vasútnál. A második világháborúban a település hatalmas veszteségeket szenvedett: nyolcszáz zsidó lakosát deportálták.
1966. március 31-én a települést ismét várossá avatták, és még ebben az évben a bakonyi bauxitbányászat központja lett. Ekkor a város fejlődése új lendületet vett, kiépült az Y-házairól ismert Bauxitváros lakóterület, új üzemek épültek, (például bazaltgyapot-gyár), szélesedett a kereskedelem, kiépült az iskolahálózat, és közművelődési létesítményeket hoztak létre. A város a Balaton-felvidék jelentős ellátásszervező kisvárosává vált.
Forrás: wikipédia